Ironman 2013

Az életem leghosszabb napjához vezető út!

Friss topikok

  • azilinha: Jó olvasni, hogy nem csak én bénáztam az elején a stopplis cipőben, és nem csak én érzem magam éle... (2013.08.24. 19:49) A bringáról....
  • Mike255: Tök jó bejegyzés. Szerintem az 1:20 is menni fog, de az 1:25 szerintem is tuti! Ha gondolod majd e... (2013.02.09. 14:30) Az úszásról

HTML

Ironman Extrememan 2013 Nagyatád....az a bizonyos nap!

2013.08.23. 12:26 alonso8

Eljött eddigi életem leghosszabb napja. Ott állok a gyékényesi tó partján, minden olyan közeli, kézzelfogható, tapintható. Ott állok a gondolataimmal, félelmeimmel..... de már egyedül vagyok. Nincs több hiszti, nincs már tanács, nincs több edzés....magam vagyok. Beleborzongok a gondolatba...mi vár rám...nincs még egy ilyen őrült nap az ember életében. A percek gyorsan szállnak, az érzelmek fokozódnak. Még egy pillanatra körülnézek, rémült tekintetek és vidáman beszélgető emberek. Belefeledkezem mindenbe, szívem elkezd egyre gyorsabban kalapálni....és akkor megszólal Vangelis, lassan felrepülnek a lufik, a pap derékig a vízben....egy áldás ránk...már csak az ágyúra várunk, ami pár pillanata múlva megszólal. Egy pillanat amit örökre a szívembe zárok.

rajtelőtt.jpg

A tömeg beszalad a kristálytiszta vizű tóba, és már benne is vagyunk az őrületben. Egy pillanat alatt átszalad a gondolat, hogy már nem számít mi volt, mennyit edzettem, hol fájt.....itt vagyok....benne vagyok, gyerünk, menni kell, csinálni kell. Szokásaimhoz híven hátulról rajtoltam, hogy elkerüljem a rajttal járó csete-patét. Szép fokozatosan felúsztam a középmezőnybe, amit a végéig meg is tudtam tartani. Minden résbe felúsztam és mivel nagyon tiszta a tó vize, mindig láttam honnan jönnek, merre térjek ki vagy merre haladjak.Az úszás két 1900 m-es körben van kijelölve, ahol a két kör közt egy pillanatra kijövünk a partra. Sikerült viszonylag keveset cikázni, köszönhetően a pálya kijelölésnek.Az első köröm 41:50 lett a második 44:46. Viszonylag egyenletes úszás, nem a legacélosabb idő, de elvileg hosszabb volt idén a pálya is. Na meg az úszásba kár belerokkanni, ha hat perccel jobb az sem számít, 1:20:00-án belül meg azért nem biztos hogy tudok. Végül 1:26:36-os idővel jöttem ki a vízből 286. helyen az 567 fős mezőnyből, elég jó állapotban.

uszáski66.jpg

Az öltöző sátron sajnos átszaladtam, pedig a zsákomat elég hamar/jól megtaláltam csak épp lányos zavaromban elfelejtettem öltözni. A bringához érve megfordult a fejemben hogy nem megyek vissza hanem ott átveszem, de épp sok volt a női versenyző körülöttem és közel voltak a nézők is. Vissza a sátorba, öltözés majd benyomtam egy sonkás szendvicset és egy banánt. Így az elején szervezetünk még jól tolerálja a szilárd ételt, később már nehézkesebb. Szóval átvettem a jól bevált bringás nadrágot, majd jól nevelt kisfiú módjára még rendet is raktam magam körül, ami nem lenne szükséges, de olyan kupi volt. Így egy igen lassú, depózás (7:46) után hajtottam ki a bringapályára.

bringa52_1.jpg

A bringa egy nagy (75 km) és három kis (35 km) körből áll. A nagy kör a gyékényesi tótól Nagyatádra vezet jó nagy kerülővel. Ez a kör számomra teljesen ismeretlen volt, míg a kis körön pénteken mentünk egyet Zolival. Kezdődjék hát a végeláthatatlan tekerés. Elég monoton tevékenység hat órán át tekerni, de edzéseken már elég jól viseltem a monotóniát. Gyula szavai a fülemben voltak már induláskor, miszerint minden azon múlik milyen állapotban szállunk le a bringáról. Vagyis nem kell semmit erőltetni, menni kell úgy ahogy az kényelmes, ne hajszoljunk semmit és senkit, figyeljünk magunkra. Miután kirongyoltam a pályára egészen tíz km-ig tudtam full lazán menni, és tempót váltottam, csak annyira hogy ne legyen kényelmetlen de legalább érezzem hogy haladok. Persze gyors lett a nagy kör, de nem rogytam bele. Pokoli hőség volt már ekkor, de még nem fájt semmi, még mámoros ködben tekertem, majd kicsattantam az erőtől. Nagyon sok vizet, izót ittam, és az előzetes frissítési tervet teljesen felborítva kezdtem frissíteni érzésre. Locsoltam magam és a combom, gyakran elvettem a vizet a frissítőpontokon és mindig ügyeltem arra hogy folyamatosan igyak. Sosem vártam addig míg szomjas leszek. Ezen a körön volt egy rész kis emelkedővel, ami egy arborétumon vezetett át, ide szervizkocsi nem tud bejönni, itt csak magunkra számíthatunk. A mintegy 20 km-es szakaszon az út ráadásul elég hordalékos és apró kavicsok voltak rajta. Persze egy defektet meg tudok oldani viszonylag rövid idő alatt, de nem szerencsés ezen a szakaszon. Sajnos pár sporttársat elkerült a szerencse és kissé megijedve haladtam el mellettük miközben próbálták megjavítani a bringájukat. Általában is jellemzően olyan gondolatok uralkodtak rajtam, hogy "jaj csak nehogy a bringával történjen valami". Borzalmas érzés ennyi felkészülés után ha beleszól a technika. Azért megnyugtató volt, hogy a csapatunknak van külön szervizautója, akik elég hamar odaérnek ha baj van. Így legalább a versenyt nem kellett feladni ha történik valami. Az arborétumból kiérve egy nagyon hosszú lejtő volt a jutalom, kiváló minőségű aszfalton. Ezután a szakasz után a gyorsabb tempó benne maradt a lábamban, így elég gyors tempóban haladtam Nagyatád felé. Végeláthatatlan egyenesek, melyek végén a hőségtől hullámzik az elénk táruló látvány, kifejezetten könnyen meg lehet rogyni ha valaki felkészületlen. Szerencsére ez a bringás szakasz első harmada és ilyenkor még van erő és hit bőven. Nagyatádra beérve Mikit nem találtam a helyén, mivel picit hamar érkeztem és neki is voltak gondjai, így az első kis körre nem tudtam felvenni a megbeszélt frissítést, de nem aggódtam mert a frissítőpontok innentől már sűrűn voltak. A nagy körön 2:24:52-őt mentem, ami a terveken jó tíz perccel belül volt.

bringa53.jpg

A kis körökben már elég sok impulzus ér, ugyanakkor csalóka, mert az ember kicsit megkönnyebbülve érkezik meg a nagy körről, holott még 105 km hátra van a bringából. Minden esetre a kis körön három fordító van amiből egy a versenyközpont és minden fordítónál frissítőpont, így a víz problémán már nem kell aggódni. Ugyanakkor továbbra is nagyon kell figyelni a folyamatos ivásra és hűtésre. A folyadékok pillanatok alatt átmelegszenek a kulacsban, de locsolni a menetszél miatt az is jó. A verseny ezen szakaszában elég gyakran felvettem a frissítőket, ami több kulacs esetén megállással párosult és Mikinél is megálltam kétszer a körök között. Ennyit nem terveztem, de a "mindenre van idő" szlogen gyakran eszembe jutott, így nem kapkodtam el semmit. Nem éri meg rohanni az ember első ilyen megmérettetésén.Az első kis kör végén aztán eljött az a pont hogy már nagyon leszálltam volna a bringáról, pedig még sok hátra volt. Kezdtem elhasználódni, kezdtem úgy érezni hogy kezd nehéz lenni. Ez nem esett jól, főleg ha arra gondoltam hogy csak a bringából mennyi hátra van még, és vár rám egy pokoli nehéz maraton. Összeszorítottam a fogam, és küzdöttem tovább. A tempóm egyre lassult, de még az elfogadható határon belül maradt, értsük ezt úgy nem lett katasztrófálisan lassú. Innentől minden pillanat a bringán egy küzdelem volt. Nem volt már kirobbanó erő, nem volt mindent elsöprő lendület és az akaratom is megtépázódott. Minden gond megoldását abban láttam hogy ha végre leszállhatok a bringáról akkor jobb lesz (ez persze nincs így), mert futhatok. Lelkem mélyén tudtam hogy az sem lesz könnyű, sőt a buli majd csak ott kezdődik. Megtépázott állapotban de nem megtörve kezdtem meg a harmadik kis és egyben utolsó kört a bringán. Itt már csak a szívem vitt előre. Minden pedálfordulattal közelebb kerületem a depóhoz, minden már ismert pont elhagyása a körön miniextázist okozott, mint aki a cél felé közeledik....pedig.... A három kis kör eredménye 1:13:57 majd 1:16:48 és végül 1:18:49. Az össz. bringaidőm 6:14:27 lett és a 251/567 helyen fejeztem be a verseny ezen szakaszát, 45 helyet javítva az úszáshoz képest.

bringa51_2.jpg

A második depóhoz érve, gyors öltözés, majd rájövök hogy zuhanyozni akartam, de már nem vetkőzök le. Úgy ahogy voltam bementem a zuhany alá, a cipőt nagyjából kint hagyva. Jól eső érzés a kicsapódott sót lemosni, és a hideg víz teljes felfrissít a 35 fokban. Kiszaladtam a futópályára és úgy éreztem igazam volt, jól voltam, igazán jól. A második depóban 8 perc 13 másodpercet töltöttem, ez is akárcsak az első, soknak számít.

depó66.jpg

Az első futókörben valósággal szárnyaltam. Itt sem volt nálam óra, szerettem volna érzésre csinálni, és semmi felesleges időhajszolásba belemenni. Anett már az utolsó bringakör végén szólt hogy nemsokára a család is megérkezik. Számításaim szerint ez az első futókör végére esett. Nagyon jó állapotban voltam és örültem hogy több mint nyolc óra folyamatos küzdelem után végre találkozhatok velük, és ilyen állapotban láthatnak a gyerekek is. Nekik ez is egy verseny, egy élmény amin apa indult és lehet szurkolni. Szóval azt látták amit bármikor máskor, apa megy halad, mosolyog. Mikor megláttam őket az első futókör végén, olyan energiák szabadultak fel bennem, hogy majdnem rágyorsítottam, de hamar kapcsoltam hogy egy Ironman versenyen vagyunk és még majdnem egy teljes maraton előttem van. A család lelkes szurkolása közben egy pillanatra megállt az idő, csak őket láttam, csak őket halottam, minden zaj távolinak tűnt. Folyamatosan szippantottam magamba a látványt, az élményt, a gyerekek hangját, szükségem volt rájuk, nagy szükségem.

futás67.jpg

A futás kilenc körön volt megrendezve melyek egyenként 4680 méteresek voltak. A frissítés igen gyakori volt, nem hagytam ki egyet sem. A második körig a parknál slagoltak minket, de sajnos ez később elmaradt, gondolom a nagy meleg idejére vonultak ki és a harmadik körben már öt óra után jártunk. Az első négy körön elég jól mentek a dolgok. Minden körrel közelebb kerültem a nagy álomhoz. Időnként beleborzongtam a gondolatba hogy Ironman leszek. Konzerválni szerettem volna az állapotom és az érzelmeim, mikor megjöttek az első gondok. Elkezdett fájni a gyomrom és nagyon belassultam. A hasfájást elég hamar egy toi toi-ban hagytam de sajnos továbbra is nagyon szenvedtem. Érezhetően törés állt be a versenyembe. Próbáltam higgadtan tudomásul venni és tudatosan sétára váltani a frissítőpontoknál, hogy a pulzusom kicsit lelassítsam. A helyzet nem javult a hat és a hetedik körben tovább lassultam. Szükség volt minden tartalékomra, minden gondolatra, amiből pozitív energiát nyerhetek, mindenkire akire ilyenkor gondoltam, akik büszkék lesznek rám. Elképesztően nehézzé vált a verseny, a hatodik kör végére hetedik kör elejére gyakorlatilag fogalmam sem volt már a külvilágról. Olyan állapotba kerültem amiben még sosem voltam.......nem megy...nem megy...nem megy...A feladás meg sem fordult a fejemben (erre itthon jöttem rá, három nappal a verseny után kérdeztem meg magamtól, hogy erre miért nem gondoltam). Az idő lelassult, távolinak tűnt a cél, túlélésre játszottam. Fájt, nagyon fájt már.....nem a lábam, nem a hátam, és talán nem is fizikailag. Egyszerűen csak elfáradtam, elfáradtam mentálisan...a pulzusom már magas....a hőháztartásom felborult...nyelni alig tudok. Nincs éles izületi fájdalom amitől nem tudok haladni, mégis minden lépés rosszul esik. Bármit inni már nehezemre esik....de az agyam tudja hogy muszáj, mint ahogy azt is hogy menni kell előre, már csak a szívem visz....

futás68.jpg

Ekkor egy újabb fordulat következett. A hetedik kör végén átvettem Mikitől a sótablettát, a gélt, majd közölte velem hogy meglehet a 13 órán belüli idő. Felnéztem a nagyórára és 11:50:xx-et mutatott, vagyis két 35 perc körüli körre volt szükség. Valahogy pont ebben a pillanatban és talán ettől is, elkezdtem jobban érezni magam. A nyolcadik körben elkezdtem szárnyalni, valami olyan erő lett urrá rajtam amin én magam is csodálkoztam. Egyszerűen szárnyaltam, pont akkor mikor mindenki elkezdett már nagyon szenvedni. Érthetetlen volt számomra, de az örömködésen hamar túllendültem, mert realizálni kellett az erőmet, jó köridőkben. Mentem csak mentem, és ebben az állapotban kezdtem meg a verseny utolsó körét. A család már ott csápolt a nyolcadik kör végén és nagyon vártak hogy együtt fussunk be. A kilencedik kör a verseny leggyorsabb köre lett, és sorra előztem meg a sétáló megtört embereket. Jó lett volna megmondani nekik meg a világnak hogy menjenek, menjenek soha ne adják fel (persze ezt nagyon kevesen teszik meg enélkül is). Nekem a futás közepén volt a mélypont ,minden biztatásnak nagyon örültem, így az utolsó két körben még arra is maradt energiám hogy biztassam legalább a saját csapattársaim.

futás69.jpg

A kilencedik kör végén ráfordultam a célegyenesre és a család ott várt a befutó folyosónál. Hatalmas gombóc került a torkomba, tudtam hogy vége, hogy megcsináltam. Sajnos Mira nem volt a cél vonal előtt (aludt) és Beus sem futott be velem, mivel szerinte mások is csak a gyerekeikkel futottak be. Utólag emiatt kicsit csalódott vagyok, de ott akkor nem foglalkoztam vele. Hatalmas elégedettség lett urrá rajtam. Megfogtam Maja és Márk kezét, majd elkezdtünk a célkapu felé futni, ahol minden célba érkező átszakítja a szalagot, hiszen mindenki nyertes. Ahogy közeledtünk már tetőfokán voltak az érzelmeim, a szalag átszakításáig csak a moraj van meg emlékeimben. Mikor beértünk megálltam, megálltam és bámultam a semmibe. Annyiszor elterveztem a pillanatot, sok edzésen ennek a pillanatnak az elképzelése lendített át a nehézségeken. Annyi edzés, annyi áldozat után ott álltam és bámultam a semmibe. Keresgéltem a gondolatokat de nem találtam.....a mély csöndet Beus hangja törte meg, aki bejött a célterületre és bőgve mondogatta mennyire büszke rám. Ekkor lenéztem a gyerekekre majd rá, átöleltem őket és felszakadt minden....csak bőgtem mint egy kisgyerek....nem tudtam abba hagyni, de nem is akartam, jól esett.... Minden küzdelem, nehézség ott volt a pillanatban, az én percem volt...csak az enyém. Küzdöttem érte sokat, gyakran saját magam tartottam nem normálisnak emiatt, de megérte.....Egy olyan pillanatért küzdöttem ami örökre velem marad.

befutó70.jpg

A maratont 4:54:54 alatt teljesítettem a végén, amivel újabb 57 helyezést jöttem előre, így az 567 fős mezőnyből a férfiak közt a 185. helyen végeztem, míg abszolútban a 193. helyen. Abszolútban egyébként az úszáson 298/567, a bringán 252/567 a futáson pedig 146/ 567 helyet értem el. Durván a mezőny első harmadában végeztem, amivel elégedett lehetek.

befutó71.jpg

Az eredményhirdetést hagyományosan másnap tartják, a nagyatádi sportcsarnokban, ahol megadják a módját minden versenyző elismerésének. Ott ülünk a küzdőtéren közel ötszázan a finisheres pólónkban, zsúfolt lelátó előtt, és levetítik az előző napi eseményeket zanzástíva, nagyon oda illő zenékkel. A közönség vastapsa mellett mi ott lent tudjuk hogy ez nekünk szól, mert hősök voltunk mind. Megküzdöttünk érte, megküzdöttünk minden elismerésért.....és ezt tudják a szervezők is. Egyenként szólítják fel azokat akik életük első Ironman versenyét teljesítették. Kezet rázunk legendákkal, szponzorokkal, szervezőkkel és a közönség tapsa mellett megkapjuk díszes oklevelünket, melynek örökké helye lesz életünkben bekeretezve a falon. Egy újabb olyan pillanat a verseny során amikor sokan elérzékenyülnek. Közel ötszáz büszke ember!!! Köszönjük Nagyatád ezt a felejthetetlen napot!

eredményhirdetés3.jpg

Köszönet a családomnak amiért több mint hatszáz napon át elviselték a felkészüléssel járó összes nehézséget, a hiányomat. Köszönöm hogy oly sokszor erősítettek, támogattak, gyakran a jelenlétük is elég volt ahhoz hogy újabb és újabb energiákat szabadítsak fel. Köszönöm nekik hogy elviseltek mikor elviselhetetlen voltam és hogy végig támogatták az álmom megvalósítását. Köszönöm Schmidt Mikinek hogy megismertette velem ezt a csodálatos sportágat. Köszönöm neki a felkészítést, a folyamatos edzésterveket, az odafigyelést és a bátorítást. Köszönöm hogy a hisztijeimet meghallgatta és segített mindenben, hogy eljussak eddig a napig. Köszönöm Pepének a példát 2012-ből, mikor végigment, mikor sokakat megcáfolva eljutott egy olyan pontra, ami elképzelhetetlen volt azelőtt. Köszönöm Pepének és Schmidt Zolinak a közös edzéseket, és a minirivalizálást, ezek csak a javunkra válhattak. Köszönöm Anettnek a versenyen nyújtott segítségét. Végül de nem utolsó sorban köszönöm az ELTE-BEAC Polythlon triatlon klub támogatását, ami a legjobb hely ahova csak kerülhettem. Minden klubtag biztatását a verseny során, amik a nehéz pillanatokban mindig jól jöttek. Hajrá Polythlon!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ironman2013alonso.blog.hu/api/trackback/id/tr85438501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása