Ígéretem szerint az úszás után kicsit hangosabban gondolkodom a bringáról, hogy ti is bele tudjatok olvasni, és talán kicsit érezni is. A második verseny szám ez a triatlonban és az Ironman esetében 180 km-t jelent.

Általánosságban azt gondolom itt dőlnek el a triatlon versenyek. Persze ezt kijelenteni nem lehet, de az tény hogy például hosszútáv esetében a teljes verseny több mint felét a nyeregben töltjük. Érezhető tehát, hogy itt sok időt lehet nyerni vagy veszíteni egyaránt, vagyis a jó időeredménynek kulcsa a bringa. Persze az sem mellékes milyen állapotban száll le valaki a bringáról ahhoz hogy megkezdje a maratont, de ez már inkább stratégiai kérdés.

Kezdetekben voltak gondjaim itt is, na nem a biciklizéssel mert azt már nyilván gyerek korom óta tudok, hanem az országúti kerékpárral való bringázással. Annyira nem speciális kerékpár, de vannak rajta elemek amik szokatlanok lehetnek egy kezdőnek. Ilyen a kormány és/vagy a könyöklő, a vékony kerék, a váltórendszer és talán a legnagyobb különbség egy normál bringához képest a pedál. A hatékony hajtás érdekében a speciális cipőnk talpa és a pedál közt elég szoros kapcsolat van, mondhatni egymásba vannak bolondulva:). Erre azért van szükség elsősorban, hogy a pedált húzni is tudjuk, ne csak taposni. A talpon lévő úgynevezett stopi, a pedálon lévő, erre kialakított részre pattan, amit úgy lehet megszüntetni hogy a sarkunkat a váztól kifele fordítjuk és kipattan. Ez leírva nem vészes és gyakorolva sem, de a kezdetekben komoly nehézséget okozott. Az gyakorlatilag kizárt hogy valaki egyszer kétszer ne essen el az elején. Tipikus például egy lelassított szituációban hogy kipattintjuk a pedált de a súlypontunk ahol a lábat fogjuk lerakni a másik oldalon van. Ilyenkor áll a bringa és mi szépen mint a zsák eldőlünk. Persze a pedálrendszert megszokva ez már csak a vicces múltba való merengés. Párszor én is elestem amire számítottam is, de nálam a nagy nehézséget eleinte a közúton való közlekedéstől való félelem okozta. Mindig az járt a fejembe hogy bármennyire óvatos vagyok nem csak rajtam múlik az hogy elütnek-e. Nem volt biztonság érzetem, állandóan hátra fele tekingettem, kezdetekben nem is ittam, mert ahhoz el kell engedni az egyik kezemmel a kormányt, amit nagyon erősen szorítottam. Később ez a félelmem csökkent mikor én haladtam autóval és láttam bringásokat, rájöttem mennyire nem veszélyeztetem őket, csak egy autó vagyok aki elhalad mellettük. Legközelebb a bringán már autós szemmel néztem és arra gondoltam van azon a kocsin fék ha valami van, illetve az addigi feltételezéseimmel ellentétben látnak engem. Így idővel szépen megszoktam a közlekedést, bár hozzáteszem a mai napig inkább vidéken tekerek, és amennyire lehet kerülöm Pestet.

Sajnos vagy nem sajnos, időhiányos esetemben sajnos, ezekre az edzésekre kell a legtöbb időt elvenni máshonnan. Ennek megfelelően a tavalyi évben elég keveset tudtam bringán edzeni, illetve a kezdeti alapok is inkább a futásra és az úszásra épültek, a bringa amolyan kiegészítő volt. Kicsit kevesebb mint 2000 km-t tekertem tavaly ami nagyon kevés. A télen egy úgynevezett görgőt használunk amire felrakjuk a bringát és a szobában tekerjük. Na ennél unalmasabb dolog nem sok van. Ilyenkor tévénézéssel lehet enyhíteni a monotóniát. De ezek a görgős feladatok, azért egy másfél óránál nem hosszabbak és gyakran erő feladatok inkább. A tavasz közeledtével lehet kimenni az országutakra, na az mindjárt más a levegőn.

Idén a verseny közeledtével azért többet szeretnék tekerni, és valószínűleg több hosszabb edzést is lesz a menüben. Tavaly Miki többször is küldött hegyi edzésekre, gondolom ez idén sem lesz másképp, ilyenkor nem túl hosszú(50-70 km), de annál intenzívebb az edzés. A hosszú tekerések tavaly eléggé kimaradtak, azt hiszem egyszer voltam 100 km közelében, ez szintén meg fog változni idén. Persze minden annak függvénye mennyi időt sikerül felszabadítanom ezekre. Nyilván nem rendelhetek mindent ez alá, így nagy kérdés hogy sikerül az idei bringás évem. Azért egy ilyen 100 km-es kör 3,5 óra körül van ami nettó tekerési idő. Ehhez hozzá jön a felöltözés, előkészületek illetve a végén nyújtással levetkőzéssel bringa pakolással. Ez alsó hangon is négy órát vesz igénybe, arról nem is beszélve hogy lesznek 100 km-nél hosszabb tekerések is. Ilyenkor 27-30 km/h körüli az edzés átlag sebessége, attól függően mi volt a feladat, sok sík résszel nyilván közelebb van a harminchoz vagy azon túl van, emelkedőkkel esetleg szélben pedig a 25 km/h-hoz van közelebb. A szél nagyobb ellenfél mint a hegy.... persze csak ha szembe fúj. Na jó a hegyen is vért izzadok néha... vagy gyakran:)

Tavaly kisebb versenyeken már azért voltak bringás eredményeim. Hatvanban sprint távon ( 20 km ), 37:55-öt mentem , ami 31,65 km/h-ás átlag volt. Kissé emelkedős terep, nagyjából elégedett voltam akkor ezzel az eredménnyel. Volt Veresen egy minitáv (12km) ahol a városban nagyon sok fordítóval tarkított verseny volt. Illetve Ábrahámhegyen olimpiai távon (40 km), 1.16:32-őt mentem, ami 30,3 km/h. Ez is jó eredmény volt akkor, mivel ez viszont Kékkút felé full emelkedős táv volt, folyamatosan emelkedő és lejtő váltva, alig volt sík rész, de akkor meglepően jól bírtam ezt. Ennyi a bringás múltam, ami nem sok, éppen ezért idén bele kell húznom. Az úszás leggyengébb számom, de a bringától félek legjobban. Ennek az egyik oka az lehet hogy még nem győztem le a távot, vagyis még a közelében sem tekertem a 180 km-nek. Ez az idei szezonnal megváltozhat, de jelenleg így érzem. Ilyenkor gyakran eszembe jut szegény megboldogult Sípos János, isten nyugosztalja, aki Tour de France közvetítések alkalmával gyakran hangoztatta, hogy "minden hegy annyira nehéz amennyire gyorsan mennek fel rajta". Így vagyok én is ezzel, annyira lesz nehéz amennyire gyorsan akarom megtenni. Ha arra törekszem első Ironman távom alkalmával hogy végig menjek és nem erőltetem, hajszolom az időt, akkor nem lesz nehéz, pontosabban kibírom, mert nehéznek nehéz lesz az tuti, nyár kellős közepén. Azt gondolom egy első Ironman-es mindig elégedett lehet egy 6:00:00 körüli idővel, így vagyok ezzel én is, sőt én magam így elsőre közelebb rakom a 6:30:00-hoz, amitől még mindig nem lennék csalódott. Mondom ezt a tavaszi kinti bringázások előtt. Mert télen sokat erősítettünk lábra és sokat futottam is. Az utolsó kinti tekerés óta nagyon sokat erősödtem. Kíváncsian állok a bringa szezon előtt.

Időközben csatlakoztam, immáron hivatalosan is az ELTE Polythlon csapatához, ahol a levelezési listán örömmel láttam, hogy hétvégente igen gyakori a hosszú, középhosszú csapatos bringázás. Remélem tudok majd csatlakozni gyakran. Az Ironman-ig amivel ugye még nincs vége a bringa szezonnak, szeretnék legalább 3000 km-t tekerni és közben legyőzni a félelmem,....ez a nagy tervem:)